Homeopátia

Homeopátia

Tisztában vagyok azzal, hogy sokakat elkedvetleníthetek véleményemmel, vagy talán nem is fognak többé a honlapomra látogatni. De mégiscsak, ez az én honlapom, és az én véleményemet tükrözi. És ebben osztom a nálam okosabb bátyám véleményét: a homeopátia “ártani nem használ”.

Néhány tény, és egy sztori:

A tények az Európai Homeopátiás Bizottság összefoglalójából vannak. A 163 valódi klinikai teszt 52%-a nem konkluzív, vagyis nem bizonyított sem negatív, sem pozitív hatást. Mit is jelent ez? Azt, hogy a legtöbb esetben nincs bizonyíték.
Lépjünk tovább.

A vizsgálatok 41 százalékában bizonyítottak pozitív hatást. Rendben.
A vizsgálatok egy része ugyanarra a következtetésre jutott, mint egy korábbi vizsgálat, tehát ismételt vizsgálatról van szó. Tehát ha már volt egy pozitív eredmény, akkor megpróbálták reprodukálni. Ez némileg hamisítja a statisztikát – a pozitív eredmények aránya ugyanis nő.
Valójában a 163 vizsgálatban összesen 35 olyan betegséget/állapotot rögzítettek, ahol a homeopátia hatékony volt. Ez viszont már csak 21% !!!

Még fontosabb, hogy 7% volt a negatív hatások aránya. Számoljunk csak: szedek valamit, egy gyógyszer helyett, aminek csupán háromszor annyi az esélye, hogy meggyógyít, mint hogy valami kárt okoz. Sarkítsam tovább?

A bizonyított pozitív hatások legnagyobb része egyébként légúti panaszoknál van.

Tehát összefoglalva: Háromszor annyi az esély, hogy meggyógyulok, mint hogy betegebb leszek, ez a homeopátia tudományos mérlege.

És a sztori: egy neves hazai természetgyógyász rokona mesélt arról, hogy nem csak sarlatánok, de igazi szakemberek is vannak közöttük. Már-már kezdtem hinni neki. Kb. egy hét múlva találkoztunk ismét, amikor bejött az irodámba, és kolléganőmtől gyorsan kért fejfájásra gyógyszert.
:-) és LOL és ROFL, ahogy mostanában népszerű posztokban írják.

Author Description

Cucu

No comments yet.

Join the Conversation